Amikor 2011. nyarán a Vaskúti Idősek Otthona Kiskunhalason megkapta a ,,Ki-Mit-tud?” első díját, és vele a rendezési jogot a következő évre, még egyikünk sem tudta, mi is lesz. Nagy volt a megtiszteltetés és vele együtt a feladat, ezt mindannyian éreztük. Első pillanatban – ha lehet – talán vissza is adtuk volna. Egy kicsi falu, össz-vissz 50 fős intézménye, hogy is vállalkozhat egy ilyen nagyszabású rendezvényre? A megyei Szociális Intézmények Kulturális Seregszemléjét minden évben megrendezik a megye egy jelentős szociális intézményében. Idős otthonok, klubok, fogyatékos és pszichiátriai intézmények lakói és képviselői jönnek össze évente, hogy számot adjanak arról, hogy ki, mit, tud, vagyis: hogy miben a legjobb, a legügyesebb, a leg…

Közel négyszáz ember szokott összegyűlni, ebből az alkalomból, hogy együtt legyenek és szórakoztassák egymást. Az ő egész napi vendéglátásuk nem kis feladat, nem beszélve, arról a rengeteg szervezési munkáról, amivel ez jár. De a feladatot megkaptuk, s viszaadni – mint már említettem – nem lehetett. Hónapokig gondolkodtunk, szerveztünk, készültünk, mire eljött a nagy nap. Mindenből a legjobbat akartuk. Az “egyszer volt Budán kutyavásár” mintájára, mottónk a következő lett: egyszer lesz Vaskúton “Ki-Mit-Tud?”. Ennek jegyében szerveztünk mindent, meg akartuk adni a módját, és be akartuk bizonyítani: megérdemelten kaptuk ezt a megtiszteltetést. Dicsőség ez az otthonnak, dicsőség az egész falunak, méltó legyen hát a hozzáálllás. Azt akartuk, hogy minden egyes vendég emlékezzen sokáig arra, hogy egyszer Vaskútra jött. Úgy gondoltuk, mindenből jár nekik a lehető legjobb: díszítésből, ajándékból, ételből, italból. És természetesen hangosításból is. A szervezési munka egyik alapja volt ez a kérdés, hiszen vendégeink a színpadon verset, éneket, színpadi játékokat adtak elő. Nem volt mindegy, hogy kinek a kezébe adjuk a gyeplőt, vagyis, ki fogja megoldani ezt a jelentős szakértelmet igénylő feladatot. Egy non-stop, kb. 8 órás műsor hangosítása, nem kis falat – akinek hasonlóban volt már része, az tudja, miről beszélek.

A Dodo Team-et az egyik kolléganő ajánlotta, aki tudta, milyen nagyszabású munkák állnak már mögötte és azt is, neki ez gyerekjáték. Dezsőke eljött, körbenézte a terepet, válaszolt néhány bugyuta kérdésre, mint: “Hogy lesz EZ?”, ,,Hogy tudod megoldani AZT?”, aztán csak annyit mondott: „minden MEG LESZ OLDVA, ne aggódjatok!” Elmondtuk, a vendégeink már érdeklődtek, lesz-e elég mikrofon. Mire Ő: „Hányat akartok? Szeretnétek-e fényeket?” – tette fel a kérdést, mi meg csak néztünk, aztán azt kérdeztük: „Lehet? – Jó, akkor hozok egy-két lámpát” – mondta, s ebben maradtunk.

A következő nap a beszerelés napja volt, s egyben a meglepetéseké. Látva a kamionnyi holmit, kábelköteget, dobozt, amiket a fiúk odahordtak, s ami mind a hangosításhoz kellett, örömmel állapítottuk meg: kár volt félniük azon vendégeinknek, akik a CD lejátszó és a hangszóró megléte miatt aggódtak. A fényekről pedig csak annyit: Dezsőke szerény egy-két lámpájával akár a Gellérthegyet a Citadellával együtt ki lehetett volna világítani. Volt ott álló, mozgófény, körbe forgó lámpa, meg amit akartok. A sok órás munka végével, úgy éreztük, holnap akárki is áll majd azon a színpadon, a hangosításra és a világításra nem lesz oka panaszkodni. És eljött a nagy nap, hátra volt a munka legnehezebb része. Most derül majd ki, működik-e minden úgy, ahogy a fiúk, s mi elterveztük. Reggel nyolctól a csoportok jöttek szépen sorban, s velük együtt a lemezek is, rajtuk pedig tengernyi anyag. Ebből megjelölni, kiválasztani és sorba rakni a műsorterv szerint a számokat, hát mit mondjak, embert póbáló feladat volt. 61 műsorszámnak kellett a tervnek megfelelően – lehetőleg hiba nélkül – következnie. De sok idő nem volt. 9 órakor indult a műsor. Jöttek a hangok és a fények úgy, ahogy azt megálmodtuk. Kb. 8 óra megfeszített figyelem arra: az jön- e vajon, aminek kell és úgy-e, ahogy annak jönnie kell. Hiszen elég egyetlen baki ahhoz, hogy tönkretegye egy csoport egész éves munkáját. De nem hibáztunk! Dezsőke kis csapata profi csapat, és a miénk is az – úgy gondolom – a magunk módján. Vendégeink a színpadon sztároknak érezhették magukat, már ami a hangosítást és a világítást illeti. És este hétkor, mikor kialudtak a fények és elcsendesedett minden, elégedetten egymásra nézhettünk: MEGCSINÁLTUK!

(Rigler Hajnalka – Vaskúti Idősek Otthona)

Közzétette: Dodo Team – 2012. augusztus 1.