Alkotás és összetartozás

Kedves Olvasó!

Sokat gondolkoztam, és ez már a harmadik próbálkozásom, hogy megfogalmazzam mit is jelentett számomra az a bizonyos 6 és fél év, amit a Voluntas Musical Csoport adott számomra, aminek a Dodo Team a kezdetektől a végéig szerves része volt, sőt, mondhatom: a legnagyobb támogatója is egyben.

Már az előző próbálkozásaimban leírtam, hogy közös munka volt. De ez a szó nem jó rá. Mert nem munka volt, hanem ennél sokkal több, és értékesebb, szinte megfogalmazhatatlan érzések halmaza, egy szeretetbomba, csupa pozitív energia, összekapaszkodás és összetartozás.

Annyi emlék, annyi értékes pillanat volt ezekben az években, amiket nem lehet csak úgy leírni… apró mosolyok, ölelések, hangos nevetések, vagy csendek, az alkotás öröme. Fél szavakból, sőt, szavak nélkül értettük egymást. Együtt kezdtük el és együtt fejeztük be a sok évnyi álmodozást, zenét, színpadképet, fényeket és hangokat. Hiszen összetartoztunk, és merem mondani, hogy amíg élünk, ezt a Voluntas Musical Csoport tagjai közül egyikünk sem fogja elfelejteni.

Mit mesélhetnék? Azt, hogy többnyire 3 nap alatt raktuk össze a műsorokat, ez idő alatt a Dezsőék és Kusztorné Varga Edit abból az ódon színpadból egy kisszínházat varázsoltak? Hogy ne látszódjon a lepotyogott vakolat, az ósdi függöny, mert a fények és a díszlet elrejtette őket? Szerintem kevesen tudják csak, hogy ez mit jelent. Írjam le, hogy ha kellett a moziban, vagy éppen a lakodalmas házban aludt a Dodo Team csapatának valamelyik tagja, megesett, hogy pont a Dezsőre esett a sor, másnap pedig kiropogtatott derékkal ment be dolgozni, majd este megcsinálni az előadást? Volt, hogy egymás után kettőt, mert soha nem tudtak nemet mondani a nemes célokra, és ha kellett, akkor egy beteg kislányért szóltak a dalaink, érte csináltunk előadást? Ingyen és szeretetből, emberségből?

Mondjam el, mit jelentett számomra az, amikor a főpróbán, pénteken, éjfél előtt még ötször megkérték a Regős Lívit, hogy azt a csodaszép dalt legyen kedves még elénekelni, mert olyan, mintha az angyalok szólnának le az égből? Hogyan mesélhetném el, hogy mit jelentettek nekem abban a rengeteg megfeszített pillanatban, amikor úgy éreztem, hogy kicsi és fáradt vagyok, hogy Ők mindig ott voltak, meg lehetett bízni bennük, bármit kértem, mindenben a segítségemre voltak, mindent elnéztek, és a fellépő gyerekeinket egytől-egyig imádták hallgatni? Rengeteg ilyen emlékem van a közös éveinkből.

Aki azt mondja, hogy a technika másodlagos, esetleg harmadlagos dolog egy előadáson, az téved.

Pár éve a saját bőrömön tapasztalhattam meg egy énekversenyen, hogy milyen az, amikor a hangtechnikus ellenem dolgozik. Meg kell, hogy mondjam, ehhez egyáltalán nem voltam hozzászokva. Hiszen a technika egy műsor fele. Bármennyire lehet profi egy énekes, vagy egy művész, ha a technikus kollégák mögötte nem végeznek jó munkát, akkor nem tud teljesíteni.

Bármilyen egyszerű, szép mozdulatot fel lehet nagyítani fényekkel, egy szép, igényes háttérmunka mindig és minden ilyen színpadi produkció felét kiteszi.

Dezsőéknek nehéz dolguk volt, hiszen amatőr, fiatal, szárnyukat próbálgató énekeseket kellett hangosítaniuk, a színpadképet olyanná varázsolniuk, hogy az lekösse a közönség figyelmét. Mindamellett, hogy a gyerekek részéről óriási szeretet volt a dalokban, imádtak táncolni és énekelni, azért meg kell hagyni, hogy ember legyen a talpán a keverőpult mögött, aki képes száz százalékban mellettük lenni, megfelelően kihangosítani őket. Hiszen az éneklés egy dolog… a mikrofonba való éneklés pedig egy külön világ, azt is meg kell tanulni.

Mindent megtettek, hogy az előadások színesek, látványosak legyenek. Amit az évek alatt tanultunk egymástól és tanítottunk meg egymásnak, azt pedig ismét lehetetlen számomra megfogalmazni.

Csak megköszönni tudom a rengeteg élményt, a sok szeretetet, energiát, amit hozzátettek ehhez a csapathoz, a produkciókhoz. Az pedig a legszebb dolog számomra, hogy bármikor találkozunk, ha csak percekre is futunk össze, tudom, hogy bennük is ugyanúgy, ahogyan bennem, felidéződnek azok a szép pillanatok, amiket együtt élhetünk meg.

Ez örökre így marad már, mert szétszakíthatatlan kapocs ember és ember között, bármi is történjék.

Ezt jelenti az alkotás, és az ez általi összetartozásunk.

Köszönöm a figyelmet:
Faragó Nóra